Huszadik év (Befejezett)

Oké. Olyan este kilenc fele jutott eszembe, hogy az aznapit nem írtam meg, de már túl fáradt voltam, és tíz után már aludtam is. Szóval igen. Mindegy.  Tegnap pakoltam, takarítottam, segítettem anyámnak a szabásban, már amennyire nevezhető segítségnek. Mindegy. Aztán hét előtt pár perce mindenki betoppant. Fufi, Peti, Apa is, és mentünk vacsorázni. Finom volt. Az utolsó pár falatot meg se bírtam enni. Aztán kilenc körül hazaértünk, válogattunk ruhákat, aztán kidőlés.  Most Boldizsár az ölemben, rendet akarok tenni a szobámban, összegezni a rajzaimat, munkásságomat, írni. Meg házat/lakást keresni. Mindjárt vége Szeptembernek. Durva.  Ahogyan elnézem Boldizsárt, biztosra vehetem, hogy az íráson kívül esetleg még rajzolni tudok. Túl édesen alszik rajtam.  Két nap telt el, de nem igazán tudok mit írni. Lehet azért, mert még délelőtt van. De ilyenkor megy a legjobban az írás, és ekkor még az eszembe van, hogy írjak. Vagy éjfél környékén van. De mostanában na...

Boldog Szülinapot Fufi!  Ezzel kezdem az egészet, mivel még csak dél sincs, és itt van egy egész nap. Bár már tudom miket fogok csinálni, meg etc, de nem baj. Igazából a napi minimum karaktert már begépeltem, így igazából a regény mára eső részét is letudtam, de azt tervezem, hogy ma befejezem a fejezetet, tegnap több, mint a felét megírtam, így csekély öt-hat óra alatt betudom fejezni. Csak most nincs kedvem hozzá. Elindítottam egy adag mosást is, de még a szárítón vannak a mostanra már szárazak, azokat le kell szedni, mielőtt végez a mosás. Aztán jó lenne egy kis rendet rakni, mintha csináltam is volna valamit itthon, nem csak írok. Önéletrajzot is folytatni kellene, de akárhányszor meglátom, mindig ki is ikszelem. Pedig már majdnem kész. Fogjuk rá. Mindegy.  Ismételten kint ülök a teraszon, ölemben a gép, kezemben egy bögre tea, most kivételesen tea, és nem kávé, mert tegnap óta rákattantam a leforrázott mentára, és valami istentelenül finom. Ajánlom mindenkinek. Pá...

Hétfő. Kint ülök a teraszon, a második kávémmal, és próbálok írni. De mivel nem tudom, hogy mi történjen, ezért rászántam magam, hogy ha már két napot kihagytam, folytassam. Szóval. Kezjük a szombattal. Korán kellett kelni. Szombaton. Fenomenális volt, mondhatom. De kaptam kávét az okozótól. Aztán mentünk is a Koreai Kúltur Fesztiválra, ugyanis a kedves húgom (művész neve Zoe), fellépett. Szóval előtte próba, sminkelés, és kezdődhet a móka. Amúgy hideg van, fúj a szél. De élvezem. Csak fázom.  Eszter a második K-Pop dance cover hullámban volt, és valami eszméletlenül nyomta. Végig izgultam. De felvettem, mert megy majd vlogjába. De ah. Jó volt. Aztán még maradtunk ott egy kisideig. Aztán haza. Kidőltem.  Vasárnap meg mást se csináltam, csak feküdtem, és egy animét bámultam. Örülök, hogy félbehagytam anno, mikor még csak három része volt kint. Különben megőrültem volna a várakozásba. Azt hittem ez is ilyen elcsépelt végtelennek szánt dolog, de megimádtam a maga bol...

Szóval. Ma péntek van, Boldizsár betévedt a szobámban, Eszter itt alszik majd nemsoká mellettem. Mint tegnap. Boldizsár elfeküdt az ágyamon, miután hozzádörgölte arcát a lábujjaimnak. Nyafi kint van, nem rég kérette ki magát az ajtón. Ismét. Amúgy utálják egymást a macskáink. Csodás. Mindegy.  Holnap nagy nap lesz. Szombat. A húgomnak legalábbis nagy nap. Én csak korán kelek. Miatta. Köszi.  De visszatérve a mai naphoz. Fölkeltem. Kávéztam. Kétszer. Szar hangulatot varázsoltam magamnak. Najó nem. Alapból az volt. Tegnap óta. Mindegy.  Utána festettem. Ettem. Fufinak válaszoltam. Volt még két órám készülődni. Készülődtem. Anya levitt az állomásra. Beutaztam. Turiztunk Fufival. Semmit se találtam magamnak. Mentünk Fufihoz. Panellakó simogatás volt. Mivel van a hasában egy alien. Akarom mondani egy kisember. Simogattam. Jó volt. Boldogság volt. Aztán haza kellett jönnöm. Esztert kisminkeltem. Húsz perc alatt megvoltam. Najó. Huszonhárom. De ezt csak azért vallom be...

Annyi minden van, amit leírnék, de félek félreértenék. Annyi minden van, amit nem mondok ki, de majdhogynem percenként gondolok rá. Van annyi minden, hogy még ebbe az egy éves időszakba se férne bele. Egyszerűen csak, könnyebb lenne eltűnni. A semmiben létezni, mint a legtöbb álmatlan álmomban. Csak a sötétség vett körbe, és nem tudtam magamról. A legtöbb ilyen álmomra a mai napig emlékszem. Mikor csak lebegtem, feküdtem, ültem, és a sötétség vett körbe. Semmi más. Nyomasztó volt, és nyugodt. Elképesztő, ami a valóságban nem létezhet. Ott nem volt idő. Ott nem volt nyomás a vállon. Nem volt semmi. Még én se.  Szomjas vagyok. Ez volt az első gondolatom, mikor lemostam magamról a gondolataimat. Csak ez az egy dolog maradt meg. Szomjad vagyok. De hiába iszok, szomjas maradok. Mindegy. Egy légy repült neki az ablakomnak. Többször is. Egy légy akarok lenni. Akit eltaposnak. Najó nem. Mindegy.  Annyi minden volt a fejemben, hogy miről kellene írkálnom. Mit kellene kiír...

Ismételten a vonatról írok. Ez tetszik. Most Miskolcról tartok hazafele. Már egy órája úton vagyok, és még vagy egy óra az út. Aztán még egy óra a hévvel. Aztán reményeim szerint anya jön értem. Szép remények. Nem látom hol vagyunk, de csigatempóban caplatunk, és ráadásul kanyarban vagyunk, a Nap pedig ismételten megtalált, és sütött is. Most már csak a gépet süti. Oké. Amúgy nincs wifi a vonaton. Vagyis van, de nem lehet rá csatlakozni. Ez bizony szomorú dolog.  Ma korán keltünk, és mentünk vérvizsgálatra, meg mellkas röntgenre. Ahhoz képest, hogy arra készültem, hogy sokáig ott leszünk, igen hamar végeztünk. Szóval olyan tizenegy fele már vissza is értünk. Délben megebédeltünk, és utána gyorsan telt az idő. Menni kellett a vonathoz. Amin most ülök. Mindegy.  Most vagyunk Hatvannál. Már odafele is terveztem, hogy ráírok Annára, hogy nézze milyen közel vagyunk egymáshoz, de a végén mindig ellustulok, mert éppen írok. Jól nyomom, mint látható.  Amúgy nem tudom mi...

Akartam tegnap írni. Tényleg. Csak lényegében semmihez se volt erőm, nemhogy kedvem. Szóval végül nem írtam. És most, másnap, egy szép keddi estén (már hét óra, az már este, nem?), miközben a Miskolc felé zakatoló vonaton ülök, megírom a kétnapi "munkát". Nem mintha munka lenne. Jó lenne, ha munka lenne. Valaki nem akar felfedezni? Lényegtelen.  Szerintem az első pár mondatommal le is tudtam zárni a tegnapot. Lényegében mostanában iszonyatosan fáradékony vagyok, és néha fáj a fejem, így azon az éjjelen csak forgolódtam. Alig aludtam. Aztán természetesen, hogy csak olyan hajnali négy környékén dőltem ki a fejemben is, nem csak fizikailag. Szóval olyan tíz körül felkeltem, délig elkávéztam és videókat nézegettem. Aztán lementem, egy kicsit pakolásztam. Aztán írtam olyan három szót a regénybe. És aztán lefeküdtem a kanapére, és telefonoztam. Játszottam, böngésztem. És ennyi. Ja meg beraktam egy mosást, ami mostanáig ott van, és várja, hogy teregessék ki. Ezután majd írok any...

Egy év összesen 52 hétből állt, egy hét hét napból. Meglepő módon. Majdnem két hónapig nem írtam semmit, talán mostanság kezdődött meg a bűntudat bennem, de csak mivel éppen írok. Aztán meg kitudja. Ez már azt hiszem a harmadik alkalom, hogy "csalok", vagy kihagyok napokat (hónapokat), de mindegy. Szeptember van, már a levegő is kezd néha-néha hűvösebb lenni; élvezem. Regény pályázatra készülök, februárban a határideje. Jól állok vele. Még.  Miután levizsgáztam, jött a nyár. Asszem' azutáni időszakot nem írtam le, de még mindig nem olvastam vissza a bejegyzéseimet, és így is szeretném csinálni. Tudatlanságban írni dolgokat, hogy aztán egy év elteltével visszanézzem.  Szóval miután grafikus (OKJ) lettem, az élet nem állt meg. Sajnos. Jött a forróság, hőség, és az allergia. Rengeteg könyv fölemésztése a szemeimmel, videó készítések, külön angol órák. Már lassan egy hete nem voltam, lassan kellene menni megint. Mindegy.  Kiültem a teraszra a kávémmal, meg a lapto...